SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/013 | 4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

Intézmény logo

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

  • Hírek
  • Közérdekű adatok
Széchenyi 2020

Nappali szakmai oktatás 25 éves korig

A szakképzés lehetőséget biztosít a szakmát szerezni vágyó, vagy magukat átképezni kívánó felnőttek számára is.

Az első kettő, Szakmajegyzék szerinti szakma megszerzése az első szakmai vizsga befejezéséig, a második szakma esetén legfeljebb három tanéven keresztül az állam által, illetve az együttműködési megállapodással rendelkező fenntartó által fenntartott szakképző intézményben ingyenes.

A szakképzés új rendszerében megszűnt a nappali és esti munkarend eddigi éles elhatárolása, a felnőttek szakmai oktatása rugalmasan szervezhető. A huszonötödik életévét be nem töltött jelentkező választhat, hogy tanulmányait nappali rendszerben tanulói jogviszonyban, vagy munkavégzés mellett, felnőttképzési jogviszonyban kívánja folytatni. Ez azt jelenti, hogy akár második szakmáját is tanulhatja tanulói jogviszonyban. A huszonötödik életévüket betöltött személyek oktatása felnőttképzési jogviszonyban történik, akár nappali, akár nem nappali rendszerben tanulnak.

A korábbi tanulmányok, megszerzett ismeretek és gyakorlat beszámítható, a képzési idő a beszámítás alapján rövidülhet.

A szakképzés feladata, hogy széles ágazati-szakmai alaptudást és a foglalkoztatók által elvárt kompetenciákat adjon.

Miért jó felnőttként új szakmát tanulni?

Az élethosszig tartó tanulás jegyében lehetőség van arra, hogy munka és család mellett is átképezzék vagy továbbképezzék magukat az emberek. A szakképző intézménynek lehetősége van arra, hogy a képzésre jelentkezők előzetes tudását felmérje, korábban szerzett munkatapasztalatait figyelembe vegye. Ez által lényegesen hatékonyabb, differenciáltabb lehet a képzés, és a képzési idő is jelentősen lerövidülhet.

Technikum:

A technikum kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire érettségi végzettséggel lehet jelentkezni. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak szerint rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló oklevelet szerezhet a tanuló, illetve a képzésben részt vevő.

Szakképző iskola:

A szakképző kizárólag szakmai vizsgára felkészítő képzéseire azok jelentkezhetnek, akik legalább a középiskola tizedik évfolyamát elvégezték. A képzési idő főszabály szerint 2 év, de a fent leírtak tükrében rövidebb is lehet. A képzés ágazati alapoktatásból és szakirányú oktatásból áll. Utóbbi a képzésben részt vevőt foglalkoztató vállalatnál is történhet, munkaszerződése megfelelő módosításával. A szakmai vizsga sikeres teljesítésével államilag elismert szakképzettséget igazoló szakmai bizonyítvány szerezhető.


Szakmák

Cukrász illusztracio

Cukrász

Turizmus-vendéglátás


Cukrász szaktechnikus illusztracio

Cukrász szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Panziós-fogadós illusztracio

Panziós-fogadós

Turizmus-vendéglátás


Szakács illusztracio

Szakács

Turizmus-vendéglátás


Szakács szaktechnikus illusztracio

Szakács szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Vendégtéri szaktechnikus illusztracio

Vendégtéri szaktechnikus

Turizmus-vendéglátás


Pincér-vendégtéri szakember

Pincér - vendégtéri szakember

Ajánljuk minden fiatal számára akik már rendelkeznek érettségivel és szeretnének szakmát szerezni vagy rendelkeznek már 1 szakmával és tanulni szeretnének egy 2. szakmát.

Bemeneti feltétel:

  • A bemeneti feltétel érettségi vagy befejezett 10. osztály /bizonyítvány/

 Turizmus-vendéglátás ágazat képzése, amely szakképzettség megszerzésével zárul.

A pincér-vendégtéri szakember a vendéglátó egységekben fogadja az érkező vendégeket, igény szerint ételt és italt ajánl, majd felszolgálja a kiválasztott ételeket. Folyamatosan figyel vendégeire, kínál, utántölt, rendben tartja az asztalt. Számlát készít és lebonyolítja a fizettetést.

KOMPETENCIAELVÁRÁS

Jó kommunikációs készség, jó problémamegoldó képesség, állóképesség, nagy terhelhetőség, jó stressztűrő képesség, empátia, jó szervezőkészség, együttműködő képesség.

A SZAKKÉPZETTSÉGGEL RENDELKEZŐ

  • elvégzi az üzemeltetéssel kapcsolatos teendőket;
  • figyelemmel kíséri az árukészletet, részt vesz az áru szakszerű minőségi és mennyiségi átvételében, tárolásában és dokumentálásában;
  • ismerteti a választékot, ételeket ajánl az allergének figyelembevételével, italokat ajánl, azokat párosítja a vendég által megrendelt ételekhez;
  • felveszi a rendelést;
  • felszolgál; a különböző felszolgálási rendszerek és az egység igényeinek figyelembevételével előkészíti a felszolgáláshoz szükséges eszközöket, elkészíti az italokat, majd szakszerűen kiviszi az ételeket, italokat a vendégek asztalához;
  • barista, bartender, sommelier tevékenységet végez;
  • figyelemmel kíséri a vendégek kéréseit, a vendégek étkezése során kommunikál, tájékozódik elégedettségükről;
  • megszervezi a saját és beosztott munkatársai munkáját, ellenőrzi azt,
  • kiállítja a számlát, kezeli a pénztárgépet, éttermi

Azoknak a fiataloknak ajánljuk, akiket érdekel a vendéglátás területe, a szervezés és logisztika, valamint szeretnek emberekkel dolgozni. A szakképzettséggel a végzett szakemberek kiválóan el tudnak helyezkedni a munkaerőpiacon. A végzett fiatalok számára nyitva van az út a szakirányú tanulmányok folytatására.

 Képzés időtartama:

  • 2 év
  • Ágazaton belül érettségizettek részére: 1 év

Partnereink

SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum


    • Intézmény logo
    • Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

      4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

    • Telefon: +3652/413-113, +3652/413-255

      E-mail: kereskedelmi.debrecen@gmail.com

      OM azonosító: 203033/013

      Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002422


    2022Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola