SZC logo

Debreceni Szakképzési Centrum

OM kód: 203033/013 | 4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

Intézmény logo

Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

HírekKözérdekű adatokCLASSROOMKRÉTA
Széchenyi 2020

Hírek

2026. jún. 9.


DSZC Kereskedelmi

    „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok cselekedetei 20,35)

    Intézményünk és a Magyar Református Szeretetszolgálat debreceni irodája között az elmúlt évek során példaértékű együttműködés alakult ki. A közös programok és kezdeményezések révén tanulóink és oktatóink is megtapasztalhatták az önzetlen segítségnyújtás és a közösségi összefogás erejét.

    „Nagyobb boldogság adni, mint kapni.” (Apostolok cselekedetei 20,35)

    2024 adventjének harmadik vasárnapján szeretetvendégség részesei lehettünk a Debreceni Református Nagytemplom és a Református Kollégium között elterülő Emlékkertben. Tanulóink és oktatóink felajánlásainak köszönhetően a karácsony ízeit – aprósüteményeket és bejglit – oszthattuk meg nehéz helyzetben élő családokkal, ezzel is hozzájárulva az ünnepi készülődés öröméhez.

    A Magyar Református Szeretetszolgálat Szeretetdoboz programjához kapcsolódva 2024-ben és 2025-ben is lehetőség nyílt arra, hogy hátrányos helyzetű tanulóink és családjaik szeretetcsomagokban részesüljenek. A kezdeményezés sok család számára jelentett kézzelfogható segítséget karácsony közeledtével.

    2026 májusában intézményünk csatlakozott a Szeretethíd önkéntes programhoz is. A program keretében az önkéntesekkel együttműködve 120 adag gulyáslevest készítettünk rászoruló családok számára. A közös munka nemcsak segítséget jelentett az érintetteknek, hanem számunkra is maradandó élményt és értékes tapasztalatot nyújtott.

    Nagy örömmel tölt el bennünket, hogy a Magyar Református Szeretetszolgálat egyik legismertebb kezdeményezésében, a Nyilas Misi Ösztöndíjprogramban is sikeresen pályázhattunk az idei évben, támogatva ezzel diákjaink tanulmányi előrehaladását és személyes fejlődését.

    Eredményes együttműködésünk újabb állomásaként iskolánk hátrányos helyzetű tanulói a 2025/2026-os tanév végén tartósélelmiszer-adományban részesülhettek, ezzel nyújtva segítséget a mindennapok kihívásaiban. A csomagokat Iszlai Gergely, a szeretetszolgálat debreceni irodájának operatív vezetője személyesen adta át Deák Anita igazgatónőnek.

    Hálás szívvel mondunk köszönetet a Magyar Református Szeretetszolgálatnak a nagylelkű támogatásért és a bizalomért. 

    Bízunk benne, hogy együttműködésünk a jövőben is folytatódik, és közösen tehetünk még többet azokért, akiknek a legnagyobb szükségük van segítségre.

    1000017291.jpg

    KAPCSOLÓDÓ HÍREK


    „Kárpát-medence ízei” vetélkedővel emlékeztünk a nemzeti összetartozás napjára

    „Kárpát-medence ízei” vetélkedővel emlékeztünk a nemzeti összetartozás napjára

    Június 4-én, a nemzeti összetartozás napján iskolánkban a megemlékezés egy újszerű formáját választottuk: a közös múltat, hagyományainkat és nemzeti összetartozásunk értékeit a gasztronómia világán keresztül idéztük meg.

    2026. jún. 8.


    DSZC Kereskedelmi

    A hála napja

    A hála napja

    Idén is az elismerésekről szólt a pedagógusnap a Debreceni Szakképzési Centrum oktatói és dolgozói számára, az ünnepi eseményben negyven munkatársat díjaztak.

    2026. jún. 4.


    Pénzes László

    Tanulóink közreműködése a Hortobágyi Nyitnikék Óvoda javára rendezett jótékonysági bálon

    Tanulóink közreműködése a Hortobágyi Nyitnikék Óvoda javára rendezett jótékonysági bálon

    Intézményünk tanulói aktív szerepet vállaltak a 2026. május 23-án megrendezett Hortobágyi Alapítványi Bál lebonyolításában. A vendégtéri és szakács tanulók Ferenczi Balázs és dr. Pallaginé Félegyházi Fanni vezetésével segítették a rendezvény sikeres megvalósítását.

    2026. máj. 27.


    DSZC Kereskedelmi


    Partnereink

    SZC logo

    Debreceni Szakképzési Centrum


    Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola

    4027 Debrecen, Vénkert u. 2.

    Telefon: +3652/413-113, +3652/413-255 (Iskolai ügyintézés)

    E-mail: kereskedelmi.debrecen@gmail.com

    OM azonosító: 203033/013

    Felnőttképzési nyilvántartás száma: B/2021/002422


    2026Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola