Hírek
2025. febr. 7.
DSZC Kereskedelmi
Rangos városi eseményen pincér tanulóink
Az elmúlt években több jelentős városi ünnep vendéglátásának lebonyolításában vettek részt iskolánk pincér tanulói, oktatóikkal közösen. Ezek nem csupán gasztronómiai programok, fesztiválok voltak, hanem olyan városi nagy rendezvények, ahol már az iskolában szerzett elméleti és gyakorlati szakmai ismereteiket is alkalmazhatták, kamatoztathatták.

2025. február 6-án a Tóth Árpád Gimnázium szolgált helyszínül a Köbüki Tehetséggondozó Tanári Ösztöndíjpályázat tehetséggondozásban tevékenykedő és eredményeket elérő nyertes pedagógusainak díjátadó ünnepségére.
11. a és 12. a osztályos diákjaink már délelőtt 10-kor felállították az asztalokat, előkészítették a catering feladatokat, majd a program ideje alatt vendégül látták a meghívottakat. A délután 3 órakor kezdődött eseményre 14 tanulónk várta a Keri kötényében és elegáns pincér ruhában a vendégeket.
Tanulóink sok dicséretet és elismerő szót kaptak a felszolgálásban nyújtott tevékenységükre. Büszkék voltak arra, hogy a mi iskolánk is a 4 díjazott DSZC-s iskola között kapott oklevelet a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Tehetség Program jóvoltából.
Köszönjük szépen Dr. Pallaginé Félegyházi Fanni és Tóth Sándor oktatók segítségét, szakmai útmutatásait!
GALÉRIA
Rangos városi eseményen pincér tanulóink



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Digitális témahét 2026.
A Digitális Témahét (2026. március 23–27.) során iskolánk ismét bebizonyította, hogy a tanulás lehet egyszerre korszerű, élményalapú és közösségépítő. Külön öröm volt számunkra, hogy az intézmény valamennyi munkaközössége aktívan bekapcsolódott a programok megvalósításába, így a hét valóban sokszínű és tartalmas élményt nyújtott diákjaink számára.
2026. ápr. 1.
DSZC Kereskedelmi

Szép eredményekkel zártuk a XIX. Pelikán Kupát
A Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara 2026. március 28-án immár 19. alkalommal rendezte meg a rangos Pelikán Kupát az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban. Az országos gasztronómiai versenyen tanulóink három versenyszámban mérték össze tudásukat: szakács-, pincér- és barista kategóriában, nemzetközileg is elismert szakmai zsűri előtt.
2026. márc. 30.

Zaklatásról őszintén – tanulságos rendőrségi foglalkozás
Március 25-én a 11.a osztállyal egy rendőrségi prevenciós foglalkozáson vettünk részt a Digitális Témahéten. A program a 112-es teremben került megrendezésre, és egy rendkívül hasznos, ugyanakkor elgondolkodtató élményben volt részünk.
2026. márc. 27.
DSZC Kereskedelmi
