Hírek
2021. dec. 8.
Debreceni SZC kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola
Motivációs nap a Shoprenterrel
Iskolánk nyílt napján november 24-én vendégünk volt a Shoprenter cég két képviselője, Guba Vanda és Kulcsár István Róbert.

A találkozás előzményeként iskolánk, és a bérelhető webáruházak létrehozásában, üzemeltetésében piacvezető vállalkozás együttműködési megállapodást kötött a webáruházi technikus képzés támogatására. A Shoprenter ennek keretében ingyenes próbawebáruház indítási lehetőséget biztosít a tanév során diákjaink számára, és weben elérhető oktatási anyagait is elérhetővé teszi tanárainknak a tanítási órákra felkészülés megkönnyítésére.
A vállalkozás egyik alapítója, Kulcsár István Róbert a részt vevő tanulók számára rövid összefoglalót tartott a kereskedelem új irányzatairól, a webáruházak jövőjéről, illetve motivációs előadásával próbált ösztönözni a tudatos pályaválasztásra és a saját munkaerőpiaci megjelenés megalapozására.
A diákok közül részt vettek a programon iskolánk kereskedő és webáruházi technikus, kereskedelmi értékesítő és a 10.a vendégtéri szaktechnikus tanulói, akik nemcsak hasznos újdonságokról hallhattak, de egy élvezetes beszélgetés részesei is lehettek.
A találkozó végén a résztvevő kollégák Guba Vandával egyeztettek arról, hogy milyen formában lenne célszerű egy pedagógus továbbképzés megszervezése.
Úgy gondolom, hogy valamennyiünk számára tanulságos és előre vivő program részesei lehettünk.
Köszönet érte vendégeinknek!
Szabóné Ákos Zsuzsánna oktató
A fotókat készítette: Rácz Katalin oktató
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Te melyik könyvet vennéd le a polcról?
Szeptember 8. az olvasás világnapja – ebből az alkalomból iskolánk aulájában egy interaktív dekorációs fallal szerettünk volna kedvet csinálni az olvasáshoz.
2026. szept. 17.
DSZC Kereskedelmi

Erasmus+ szakmai továbbképzés Rovinjban – tanulás határok nélkül
Nyáron (július 11-től 19-ig) Bakóné Papp Tünde Ibolya oktatónk egy felejthetetlen hetet töltött Horvátországban, Rovinjban egy Erasmus+ szakmai továbbképzés résztvevőjeként. A német nyelvű kurzus középpontjában a csapatmunka, az együttműködés és a hatékony kommunikáció állt. Olvassátok el a beszámolóját!
2026. szept. 14.
DSZC Keri

Nyári gyakorlatom a Mercure Hotelben
Nyári gyakorlatomat június 22-től a debreceni Mercure Hotelben töltöttem. A szálloda Debrecen belvárosában található, modern és elegáns környezetben.
2026. szept. 10.
DSZC Kereskedelmi
