Hírek
2024. szept. 5.
DSZC Kereskedelmi
KERIS tanulóink idén szép számmal vettek részt a Rákóczi Szövetség nyári táborában
A sátoraljaújhelyi Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpont idén is várta a fiatalokat, ahol minden évben megrendezik az Összmagyar Középiskolás Táborokat. Ezen a nyáron, augusztus 25-30. között Smuta Lilla oktató, iskolánk Rákóczi klubjának vezetője, és Szabó Anita cukrász szakoktató kísérte el a Keris Rákóczi Klub 20 diákját.

Az idei tábor programját közösségi-és sportprogramok, a környéket felfedező kirándulások, előadások színesítették. Diákjaink ellátogattak a borsi kastélyba, II. Rákóczi Ferenc szülőhelyére, majd a nemrég átadott Nemzeti Összetartozás Hídján átsétálva a Magyar Kálvária stációit nézték meg.
Az idén is izgalmas volt közösen sárkányhajózni a Bodrogon. Együtt evezni nem is olyan egyszerű, de a fiú csapatunk megdöntötte a 4 éves rekordot sárkányhajóevezésben!
Az esti programok kötetlenebbek voltak, ilyenkor a tábor sportlétesítményeiben sportoltak: úsztak, fociztak, röplabdáztak, floorballoztak, íjászkodtak. Szabadidejükben beszélgettek, társasjátékoztak, kártyáztak. Lehetőségük nyílt sok olyan fiatalt megismerni, akik határainkon túl, messze élnek, és nehezebben élik meg magyarságtudatukat.
A közösen töltött idő élménydús volt, de vicces, és nagyon megható pillanatok is jellemezték.
Büszkeséggel tölt el minket, hogy a pontozási csapatversenyt megnyerőknek tíz diákunk is tagja volt!
Mindig felemelő élmény, ahogy a Rákóczi Szövetség által szervezett programok erősítik tanulóink magyarságtudatát és kiemelik a közösségi lét fontosságát.
A tábor végén nehéz volt a búcsú csapattársaiktól és csoportvezetőiktől.
Biztos, hogy jövőre sem hagyjuk ki a Rákóczi Tábort, mert ezeknek a programoknak köszönhetően igazán felemelő élményekkel lettünk gazdagabbak!
Köszönjük a lehetőséget a Rákóczi Szövetségnek!
GALÉRIA
KERIS tanulóink idén szép számmal vettek részt a Rákóczi Szövetség nyári táborában



KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Októberi élménybeszámoló
Izgalmas élményekkel és kalandokkal volt tele a 2024 / 2025-ös tanév is, készítettünk egy rövid összefoglalót az októberben történtekről.
2025. júl. 3.
DSZC Keri
Szeptemberi élménybeszámoló
A 2024 / 2025-ös tanév is tele volt izgalmas élményekkel. A szeptemberben történtekről láthatnak egy kis összeállítást! 😊
2025. júl. 2.
DSZC Keri

Évzáró ünnepség 2025
2025. június 27-én tartottuk iskolánk tanévzáró ünnepségét. A rövid ünnepi műsort követően Deák Anita igazgatónő idézte fel a tanév fontosabb eseményeit, és értékelte a közösen végzett munkát.
2025. júl. 2.
DSZC Keri