Hírek
2024. máj. 17.
DSZC Kereskedelmi
„DSZC nagykövet leszek!”
A Debreceni Szakképzési Centrum idén újra meghirdette „DSZC nagykövet leszek”-pályázatát, melyre Vargyas Ákos Erhard 10. b osztályos tanulót iskolánk DÖK-elnöke, Czeglédiné Balogh Beáta tanárnő kérte fel.

Ákos elmondta, érez magában elhivatottságot, hogy iskolánkat, és az iskolánkban tanulható szakmákat népszerűsítse. A közösségi tartalomkészítés nagy kreativitást és „ötletelést” igényel, így ehhez osztálytársai is felajánlották segítségüket. A fiatalokat, pályaorientáció előtt állókat szeretnék elsősorban megszólítani, így az általuk leginkább követett „TikTok” felületén fogják az iskola eseményeiről tájékoztatni a követőket.
Városi rendezvényeken személyesen is szívesen ismerteti majd az iskolánkban folyó képzéseket, illetve ezeken jelenlétével képvisel minket. Elmondta, már vannak ötleteik, hogy bemutassák, milyen a szakképzésben tanulni, és milyen jó lehetőségeket tartogatnak számunkra a kereskedelmi illetve vendéglátós szakmák.
Köszönjük, Ákos, hogy ezt a megtisztelő címet viseled egy éven át! 😀
GALÉRIA
DSZC Nagykövet

KAPCSOLÓDÓ HÍREK

NYÍLT NAPOK A KERIBEN
Kedves Pályaválasztó Diákok! Kedves Szülők! A Debreceni SZC Kereskedelmi és Vendéglátóipari Technikum és Szakképző Iskola idén is megszervezi Nyílt Napjait, melyeken betekintést nyerhettek iskolánk életébe.
2026. nov. 24.
DSZC

Európai ízek és kultúrák – ErasmusDays 2026
Az ErasmusDays 2026 keretében iskolánk „Európai ízek és kultúrák” címmel interaktív Erasmus+ nyelvi és prezentációs versenyt szervezett.
2026. okt. 16.
DSZC Kereskedelmi

Keressük együtt az élményeket!
Szeptember 21-én a 11.a osztály egy különleges prevenciós programon vett részt, amelyet a Debreceni Kábítószerügyi Egyeztető Fórum szervezett.
2026. okt. 16.
DSZC Kereskedelmi
