Hírek
2024. júl. 30.
DSZC Kereskedelmi
Bezárta kapuit az idei Kiskukta-tábor
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel idén is megszerveztük Kiskukta-táborunkat.
A július 22-i héten már az idei második turnusunk várta 6 éves kortól a gyerekeket, a csoportlétszám szinte már május elején betelt. Nagy öröm volt látni tavalyi „kiskuktákat” is, akik az idén sem akarták kihagyni ezt a remek táborozási lehetőséget.
Oktatóink és technikai dolgozóink tartalmas, élménydús kikapcsolódást kínáltak úgy, hogy a gyerekek játékos formában a cukrász, pincér és szakács szakmákba is bepillanthattak.
Naponta tízórait, ebédet és uzsonnát készítettek közösen, de finom, hűsítő koktélokat is kevertek oktatói segítséggel. A kedvenc ételek (például a gyros, a lángos, a palacsinta) mellett ezek is nagyon „kapósak” voltak.
A kreatív ötleteket a konyhán tanultakon kívül az interaktív játékokban, kézműves foglalkozásokon, sporttevékenységekben is kamatoztathatták a gyerekek.
Reméljük, sikerült néhány kiskukta számára felkelteni az érdeklődést szakmáink iránt!
GALÉRIA
Bezárta kapuit az idei Kiskukta-tábor
KAPCSOLÓDÓ HÍREK
Beiratkozás
Az alábbiakban tájékoztatjuk tanulóinkat a 2024. szeptemberben induló esti 1 éves felnőttképzésre történő beiratkozás rendjéről.
2024. szept. 11.
DSZC Kereskedelmi
Kerisek az Álmosdi Falunapon
A község önkormányzata idén szeptember 7-én rendezte meg a hagyományos falunapot. Szatmári Zoltánt, iskolánk oktatóját Tóth Sándor, Álmosd polgármestere, és Antal Anita képviselőasszony kérték fel zsűrielnöki feladatokra a programhoz kapcsolódó főzőversenyen.
2024. szept. 10.
DSZC Kereskedelmi
"Mit várok ettől a tanévtől?"
Mindannyiunkat izgalommal, várakozással tölt el, ha egy új közösségbe kerülünk. Könnyű vagy nehéz lesz beilleszkedni, hamar sikerül-e barátokat szerezni? Néhány jó tanácsunkat fogadjátok meg: mosolyogjatok, legyetek nyitottak és érdeklődőek! Beszélgessetek sokat! Fontos, hogy megtaláljátok mindenkivel a hangot.
2024. szept. 10.
DSZC Kereskedelmi