KIEMELT INFORMÁCIÓ

Elindultak az IKK közösségi oldalai
Tovább olvasomKIEMELT
Hírlevél feliratkozás
Tovább olvasomLEVÉL AZ IGAZGATÓTÓL
Bemutatkozás
Szeretettel és tisztelettel köszöntök minden Érdeklődőt honlapunkon!
Az oktatás fejlesztése, szellemi tőkéjének növelése az alapítás - 1857 - óta, ma is fontos feladatunk. Célunk, hogy tanulóinkból igényes, érdeklődő, önmagukat és környezetüket formáló, a munkaerő-piaci igényekhez alkalmazkodni tudó kereskedők és vendéglátósok váljanak.
- Technikumban az érettségi mellett technikusi szakképzettséget szerezhetnek a tanulók, majd szakirányú felsőfokú tanulmányok folytatására is lehetőségük van. A technikusi vizsga emelt szintű vizsgának minősül, mely a felsőfokú jelentkezésnél előnyt jelent.
- A szakképző iskolai képzésben 3 év alatt szerezhetnek szakképzettséget a tanulók, de nyitott az út előttük a tanulmányaik folytatására is.
Azt valljuk, hogy a gazdaság fontos területei a kereskedelem és a vendéglátás, ahol mindig szükség lesz kitűnő és naprakész tudású szakemberekre. Az Erasmus+ program keretében diákjaink külföldi szakmai gyakorlaton vehetnek részt, ahol magas színvonalú szakmai ismereteket szerezhetnek, idegen nyelvi kommunikációs készségüket fejleszthetik. Hisszük, hogy ezeket a nagyszerű munkavállalókat továbbra is mi képezhetjük Debrecenben és a régióban.
Válassz a nálunk tanulható szakmák közül!

Hírek
A felfedezés vágya, az új távlatok meghódításának örök késztetése az emberiség egyik legalapvetőbb vonása. Ez az oka annak, hogy fajunk és közeli rokonai egyetlen evolúciós szempillantás alatt óriási számban népesítették be a földet. Ez a hajtóerő formálta meg a migráció, a kereskedelem, a gyarmatosítás és a háború több évezredének ostoba, kaotikus és gyakran igazságtalan termékét, a modern világot. Tom Phillips
A felfedezés vágya
Elérhetőség
Telefon:
+3652/413-113, +3652/413-255 (Iskolai ügyintézés)
Fax:
+3652/413-113
Központi ügyfélszolgálat:
06 30/132-72-85 (DSZC képzésekkel kapcsolatban)
E-mail cím:
kereskedelmi.debrecen@gmail.com
Székhely:
4027 Debrecen, Vénkert u. 2.
Postacím:
4027 Debrecen, Vénkert u. 2.
OM azonosító:
203033/013